küzdelem a kiégés ellen
by EAP SSC
Küzdelem a kiégés ellen
A burnout szindróma vagy más néven kiégés tüneteit demográfiai változóktól függetlenül egyre többen tapasztalják, melynek legfőbb okát a munka világának visszafordíthatatlan változásaiban kell keresni. Ma már nem csak a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező, munkájukba belefásult szakembereket fenyegeti veszély, hiszen megfelelő tudatosság hiányában akár egy pályakezdő is viszonylag rövid időn belül juthat a kiégés sorsára.
Sajnos sokan csupán átmeneti fáradtságukat vagy motiválatlanságukat is kiégésként címkézik, miközben a tünetegyüttes ennél némileg összetettebb. Pontosan fogalmazva fizikai és mentális kimerülésről beszélünk, melyet időben elhúzódó, erőteljes stresszhatás okoz. Ez legfőképpen a munkahelyen tapasztalható, de értelemszerűen bármelyik életszerepünkben fennáll a túlzott igénybevétel okozta kimerülés. Viselkedéses szinten az illető egyre többet és egyre több hibával dolgozik, a munkanapok között vagy szabadnapokon pedig képtelen kipihenni magát. Ehhez gyakran bűntudat, tehetetlenség-érzet, düh és irritábilitás párosul, melyek hosszabb távon olyan fizikai tüneteket eredményezhetnek, mint az immungyengeség, az alvászavar illetve különböző emésztési nehézségek.
Ahogy korábban említettük, a kiégés oka a tartós stressz, melynek szubjektív észlelete következtében minden munkavállaló más és más körülmények illetve különböző munkamennyiség hatására tapasztalhatja a burnout tipikus tüneteit. Ráadásul jelen esetben a személyiség ugyancsak moderáló faktornak minősül, hiszen az ’A’ típusú, folyamatosan maximum teljesítményre törekvő személyiségtípusú dolgozók, illetve a kimondottan érzékeny idealisták vagy esetleg a túlzott együttérzésre hajlamos munkavállalók egyaránt rizikócsoportba tartoznak. Legutóbbi esetén főleg segítő szakmákban, például orvosok, nővérek, pszichológusok körében gyakori, hogy az egyoldalú empátia dinamikája hatékony prevenció híján egyszerűen kimerítő, az eredmény pedig ilyenkor gyakran erőteljes deperszonalizáció. Ekkor az ügyfelek, kliensek, páciensek fokozatosan számokká, teljesítendő munkafeladatokká alakulnak, ami értelemszerűen mindkét félre illetve a magára a támogató folyamatra is károsan hat.
A kiégés kezelése sokszor szakembert igényel, ám negatív következményei néhány gyakorlati megoldással is jelentősen csökkenthetők. Az első, és legfontosabb feladat a túlmunka leállítása, tehát a kiégett munkavállaló elsőszámú feladata a tempó fékezése vagy még inkább ajánlott esetben a teljes leállás lehet. Az így kreált pihenőidő egyben remek lehetőséget kínál a kiégés tényének elfogadására, az okok megértésére valamint az ilyenkor gyakran lecsökkenő önértékelés optimalizálására. A munkavállalónak tehát meg kell értenie, hogy a jelenlegi helyzet korántsem személyes kudarc, hiszen pontosan azért jutott ideáig, mert hosszú időn keresztül jelentősen túlteljesítette az elvárásokat. Ráadásul a kiégésre afféle lehetőségként is tekinthetünk, hiszen hatékonyan jelzi, hogy elértük határainkat és ideje valamilyen módosítást eszközölni. Az utolsó lépés pedig teret biztosítani ezen változásoknak, például csökkenteni az önmagunk irányába támasztott elvárásokat, több időt és energiát szentelni önmagunkra vagy különféle relaxációs technikák segítségével feloldani a munkanapok során felgyülemlő feszültséget. Végül érdemes átgondolni, hogy mely hibák következtében alakult ki a jelenlegi helyzet, amihez használhatunk például egy karrier idővonalat is. Ehhez csupán annyit kell tennünk, hogy felrajzoljuk szakmai pályafutásunk különböző állomásait, majd feljegyezzük, hogy adott az pontot milyen változások illetve sajátosságok jellemezték. Ez által a kiváltó tényezőkre valamint saját döntési felelősségünkre is jobb rálátást kaphatunk.